Ezért fog téged választani a következő ügyfeled

És hogyan tudod ezt tudatosan támogatni a tartalmaiddal?

Nemrég történt velem egy olyan eset, ami tökéletesen rávilágított arra, hogy miért éri meg önazonosan jelen lenni a saját felületeinken – még akkor is, ha néha úgy érezzük, senki sem figyel.

Az ügyfél, aki „a semmiből” jött

Egy új ügyfél keresett meg, akivel bár régóta követjük egymást a LinkedInen, szinte soha nem reagált a tartalmaimra. Nem lájkolt, nem kommentelt, nem üzent. És mégis: amikor eljött a pillanat, hogy olyan segítségre volt szüksége, amit én kínálok, rám írt.

Az első online hívásunkon pedig azt mondta:
„Már másokkal is beszéltem, de veled szeretnék dolgozni. Egyszerűen jók az energiáid.”
Máshogy mondva, mert jól érzi magát a jelenlétemben, megvan az összhang és ez legalább olyan fontos, mint az, hogy kinek hány követője van, mennyire mond szakmai dolgokat, hány díja van.

Mit tanulhatunk ebből?

Ez az eset két nagyon fontos dologra világít rá, amit érdemes észben tartanod, ha tartalommal szeretnél ügyfeleket vonzani:

1. A „néma követők” figyelnek – csak nem mindig jelzik

Sok vállalkozó azt hiszi, hogy ha valaki nem reagál a posztjaira, akkor nem is figyel. Pedig a legtöbb ügyfél nem azok közül kerül ki, akik aktívan kommentelnek, hanem azok közül, akik csendben, hónapokon (néha éveken) át figyelnek, és elmentik maguknak, hogy „ha egyszer szükségem lesz ilyen segítségre, hozzá fordulok.”

Ezért fontos, hogy következetesen, tisztán kommunikáld, mivel foglalkozol, kiknek segítesz, és milyen problémákra tudsz megoldást adni.

2. Az emberek nem tökéletes szakértőket keresnek, hanem embereket

A döntés, hogy kivel dolgozunk együtt, gyakran sokkal inkább érzelmi, mint racionális.
A kérdés nem az, hogy te vagy-e a legjobb a piacon.
Hanem: „Hogy érzem magam veled beszélgetve? Tudok-e bízni benned? Felvillanyozol vagy feszültté teszel?”

A mai zajos online világban az őszinteség, az egyediség és a személyesség felér egy szuperképességgel.


Hogyan tudod ezt átültetni a saját tartalmaidba?

Az önazonos márkaépítés nem (csak) dizájn vagy jó fotók kérdése. Az, hogy valaki milyen érzést társít hozzád, már azelőtt kialakul, hogy egy szót is váltanátok. És ezt leginkább a tartalmaidon keresztül tudod formálni.

Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:

  • A jelenlegi posztjaim, blogcikkeim, hírleveleim tükrözik a személyiségem?
  • Érezhető belőlük az a hangulat, ami jellemez, ha élőben beszélgetünk?
  • Használom azokat a szavakat, kifejezéseket, amiket a való életben is?

Ha a válaszod nem vagy nem teljesen, akkor van egy jó hírem:
Változtathatsz rajta.

Próbálj meg úgy írni, mintha egy barátodnak mesélnél. Használj olyan kifejezéseket, amik természetesek számodra. Legyél bátran: humoros, szarkasztikus, cuki, visszafogott vagy energikus – bármi, ami valóban te vagy.


Nem mindenki a te embered és ez így van jól

Nem kell mindenkit meggyőznöd.
Csak azt, aki pont olyan típusú embert keres, mint te.

És ha te meg mered mutatni magad, akkor az „igazi ügyfelek” – azok, akikkel öröm dolgozni – meg fognak találni.


Következő lépés

📌 Nézd át a jelenlegi tartalmaidat – Instagram posztok, weboldalszövegek, podcast epizódok, hírlevelek – és tedd fel a kérdést:
„Ez én vagyok? Visszaadja, milyen érzés velem dolgozni?”

🎯 Ha úgy érzed, nem tudod, hogyan adhatnád át az energiádat, stílusodat és egyéniségedet a tartalmaidon keresztül, akkor foglalj hozzám időpontot egy egyéni konzultációra.

Együtt megnézzük, hol tartasz most, mit látnak belőled mások – és kialakítjuk azt az irányt, amiben valóban önazonos és vonzó leszel a számodra ideális ügyfelek számára.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük