4 összetevőjű formula, hogy elkötelezd a követőid a tartalmaddal

A közösségi média nem maga a vállalkozásod és nem old meg minden problémát, viszont egy nagyon jó eszköz ahhoz, hogy kialakíts egy olyan közösséget, amelynek tagjai között visszatérő vásárlókra lelhetsz. Folyton változik, fejlődik, áramlik, így téged sem hagy a komfortzónádon belül pihenni.

Rendszeresen találkozom azzal a kérdéssel, hogyan lehet elkötelezett és aktív követőket gyűjteni. Nos, ők nem egy fán teremnek, akiket meg kell keresni, hanem rajtad múlik, hogy tudnak-e kapcsolódni a témádhoz.

Nem mindenki képes azonnal megnyílni a social media felületein, magát adni és élvezni a kommunikációt. Ez teljesen természetes, de gyakorlással jobbá válhatsz. Segítségképpen létrehoztam a 4 E rendszerét, ami közelebb juttat a célodhoz, vagyis, hogy a néma követőkből elkötelezett vásárlók, ügyfelek legyenek.

Mark Schaefer úgy írja le a közösségi médiát, mint a személyek közötti „mikrointerakciók” sorozata, vagy egyszerűen fogalmazva: apró lépések a márkád humanizálása, valamint a „mi” és „ők” közötti szakadék megszüntetése felé.

A 4 E rendszere:

  1. EMBER – Mutasd meg az emberi oldalad! Ne félj megmutatni azt, hogy ki áll a márka mögött, mesélj arról, miért kezdted el, mi a te történeted. Légy sebezhető. Segíts a követőknek közelebb kerülni hozzád, kapcsolódni és megkedvelni.
  2. EGYEDISÉG – A legnagyobb fegyvered az egyedi gondolkozásmódod, a véleményed, ízlésed, tapasztalatod. Ez az, amit nem tud senki leutánozni, mert kivételes és megismételhetetlen egyveleg! Valószínűleg nem te találtad fel a spanyolviaszt, ez azonban nem baj. Nem kell a nulláról kezdeni, de ne felejtsd el hozzáadni az egyediséged és ezt mutasd meg a közösségi felületeiden.
  3. ELME – Mutasd meg, hogy szakértő vagy a saját témádban! Nem kell, hogy legyen ilyen irányú végzettséged, egyszerűen legyél elkötelezett a téma iránt és kutass, fejlődj! Ezek a posztok fognak igazán bizalmat építeni. Ne a követőid barátja akarj lenni, hanem a vezetőjük.
  4. ELADÁS – Ismerjük a mondást, miszerint lájkokkal nem lehet fizetni a boltban. Ne szégyelld magad azért, mert szeretnél eladni, sőt! Éppolyan fontos része a kommunikációdnak, mint a szórakoztató vagy edukáló tartalom. Ha magabiztos vagy azzal kapcsolatban, hogy értéket és segítséget adsz a vásárlóidnak, akkor élvezni fogod az értékesítési éned megcsillogtatását is.

Ugye, nem is tűnik olyan nehéznek ez a stratégia, ha látod magad előtt, hogy milyen területeket érdemes időről időre domborítani?!

Ha bizonytalan vagy és egyéni tanácsokra van szükséged, akkor várlak tanácsadásra vagy csatlakozz a 8 hetes mentorprogramhoz!

Most nézzünk néhány tartalmi példát mindegyik kategóriára:

EMBER

  • Mesélj arról, hogy mi motivál
  • Hogyan kezdted a vállalkozásod
  • Mi okozott nehézséget
  • Miben hiszel
  • Mik az álmaid a vállalkozásoddal

EGYEDISÉG

  • Mutasd meg, hol és hogyan dolgozol
  • Mikkel szeretsz foglalkozni
  • Mutasd meg a humoros, szórakoztató oldalad
  • A főbb üzeneteidet jelenítsd meg szöveges képeken
  • Ügyfelek értékelései, visszajelzései

ELME

  • Azonnali tippek megosztása
  • Gyors stratégiai tanácsok
  • Könyvek, források
  • Kihívások
  • Mini kurzus

ELADÁS

  • Előtte / Utána típusú tartalom
  • Kérdezz-Felelek
  • Kedvezmények

A célod az, hogy kapcsolatot építs ki a közönségeddel, és önbizalmat adj nekik ahhoz, hogy eldönthessék, szeretnének-e közelebb kerülni a te megoldásaidhoz, vagy más irányba szeretnének továbblépni. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megmutasd, benne van a 4E!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük