Elképesztően sokszor hallom magam körül, hogy a nők egyik legnagyobb nehézsége az, hogy nem érzik magukat eléggé magabiztosnak ahhoz, hogy azt csinálják, amit szeretnének. Ez az érzés számomra sem idegen. Már visszatérő ismerősként üdvözlöm, amikor rám telepszik az érzés: ehhez nincs merszem.

A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének (MVÜK) Női Vezetői Klubja nemrég készített egy kutatást a női vezetőkről és munkavállalókról. Ebből többek között kiderült, hogy a női vezetőknél jellemző válasz volt, hogy kevesebb önbizalommal kezdték vezetői pályájukat, úgy érezték, többet kell bizonyítaniuk, hogy elfogadják őket, mint a férfiaknak. Ennek hátterében családi hagyományok, a kulturális tradíciók és talán a poroszos iskolarendszer áll. Az introvertált személyiség pedig még jobban meg tudja nehezíteni az amúgy sem mindig sima utat.

Mit jelent a magabiztosság?

Elgondolkodtam, hogy vajon létezik olyan nő, aki mindig magabiztos? Egyáltalán mennyire “kell” magabiztosnak lenni? És mit jelent pontosan ez a szó?

Meggyőződésem, hogy senki sem születik magabiztosnak, ezért keményen meg kell dolgozni. Ugyanakkor ez jó hír, mert bármikor fejleszthető.

“Kétségek nélküli (személy), aki bizonyos saját adottságaiban, tudásában és problémamegoldó képességében.” illetve “Fellépésében erőt mutató (személy), aki kellően szilárd és kitartó képet sugároz ahhoz, hogy megbízzanak benne, illetve higgyenek neki; önbizalommal teli, öntudatos fellépésű (személy).” – ez az egyik hivatalos definíció.

Ki ne szeretné, ha megbízhatónak, nagy tudásúnak és szilárd képet sugárzónak tartanák mások (és persze önmaga is)?! Vállalkozóként egyszerűen elengedhetetlen tulajdonságoknak tűnnek ezek, nekem mégis hiányzik belőle valami: a sebezhetőség!

“Úgy érzem, el kell végeznem még egy iskolát/képzést ahhoz, hogy eleget tudjak és el merjem indítani a saját tanácsadói vállalkozásom.” – rengetegszer hallottam ezt, hogy még egy papír, még egy diploma majd segít abban, hogy egy nő magabiztosabbá váljon. Elárulom: nem segít. Tudod mi segít? Ha elfogadod azt, hogy sebezhető vagy, de ennek tudatában is képes vagy kiállni mások elé és elmondani az üzeneted, mert pontosan tudod, hogy miért csinálod és a szívedből jön. Szerintem ez a magabiztosság.

Minden introvertált önbizalom hiányos?

A mai, alapvetően extrovertált világban azt feltételezzük, hogy aki hangos, a bulik középpontja, az nagyon magabiztos. Ez tapasztalatom szerint nem igaz (sőt sokszor épp a magabiztosság hiányát próbálja ellensúlyozni). Ugyanígy igaz az is, hogy csak azért, mert valaki halk szavú, attól még az önmagába vetett hite lehet erőteljes.

Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy egy introvertált nő többet küzd a magabiztosságért élete során. Rengetegszer tapasztaltam az iskolai és később a munkahelyi környezetben, hogy az volt a helyzetek nyertese, aki hangosabban és gyorsabban mondta a magáét. El kellett fogadnom, hogy nem fog senki odaállni mellém és megkérdezni, hogy Andi, te mit gondolsz erről? Ha nem mondom, nem hallják.

Az egyetlen dolog, ami visszatart, saját magad

Az önbizalom hiánya egy egész életet meghatározhat, ugyanis ez az, ami miatt nem teszel meg dolgokat. Nem próbálsz ki valamit, amit szeretnél. Nem indulsz el arra, amerre szeretnél. Nem mered úgy megmutatni magad másoknak, ahogyan szeretnéd. Szomorú, igaz? A legszomorúbb benne az, hogy ez tényleg csak rajtad múlik, ezért a magabiztosság fejlesztésével igenis foglalkozni kell!

A sebezhetőség nem egy gyengeség. Az introverzió nem egy hiányosság. Megnyílni mások előtt nem kiszolgáltatottság, hanem bátorság.

Ijesztő, és én is olykor megijedek, hogy mit is csinálok, amikor kiteszem magam mások elé. Amikor megosztom a gondolataimat és hagyom, hogy mások elolvassák azokat. De meggyőződésem, hogy minden ezzel indul. Átlendít valamin, ami azt jelenti, hogy megtettem az első lépést. A második lépéshez pedig csak az elsőn keresztül vezet út. Magabiztosság az, ha a félelmeid ellenére is képes vagy cselekedni. Nevezhetjük bátorságnak is.

Sőt, talán jobb is, ha ezt bátorságnak nevezem, mert azt hiszem, a bátorság az, ami a magabiztossághoz segít. A magabiztosság az eredmény, a bátorság pedig a mozgató erő.