Nincs olyan, hogy könnyű kezdet. Az első lépést megtenni mindig nehéz, de annál nincs rosszabb, mint amikor megvan a motiváció, de a cselekvés elmarad és az álmok, a tervek lassan háttérbe szorulnak…

8 évvel ezelőtt névtelenül kezdtem el blogot írni, mert annyira féltem attól, hogy mit fognak szólni hozzá mások. És tudjátok, mi történt akkor, amikor kiírtam a nevem és megmutattam magam? Semmi 🙂 Az élet ment tovább és én azt kérdeztem magamtól: miért nem léptem ezt meg előbb?

Örültem volna, ha ott van valaki, aki bátorít vagy megmutatja nekem azt, hogyan kell ezt csinálni. 10 éve dolgozom social media managerként és tartalomgyártóként, rengeteg ügyfél történetét ismertem már meg, jópár vállalkozó van a barátaim között és egy valami feltűnt: Mindenki küzd bizonytalanságokkal, függetlenül attól, hol tart épp a karrierjében. Sokan félnek megmutatni az arcukat, elmondani a személyes történetüket, felvállalni a lelkesedésüket, leírni az első mondatot!

A legszomorúbb dolog mindig az, ha valaki azért nem lép ki a komfortzónájából, mert azt hiszi, ő erre még nem áll készen, még nem elég jó. “Ki vagyok én ahhoz, hogy…?” Ismerős a kérdés? 🙂 Nekem az. Introvertált emberként örök kihívást jelent az, hogy helyt álljak bloggerként, podcasterként vagy szabadúszó vállalkozóként. De megtanultam kezelni a helyzetet, megtettem azokat a lépéseket, amelyekkel felül tudok kerekedni ezeken a bizonytalanságokon. És ezt szeretném átadni nektek is ❤

Tévedés, hogy a motiváció eredményezi a cselekvést. Valójában az apró cselekvések eredményezik a motivációt, majd a még több motivációt. James Clear könyvében olvastam (Atomic Habits), hogy elsőként cselekvésnek kell történnie, amiből rendszeres rutin lesz, ami valamiféle pozitív visszacsatolást nyújt, ezért ismét vágyunk az adott cselekvésre, és ez így halad körbe, mi pedig haladunk az úton a célunk felé.

Úgy tűnhet, hogy könnyű ezt mondanom, pedig nem az. Pontosan tudom, milyen az amikor megszületnek az álmok, a vágyak, majd a tervek, de mindebből már nem lesz cselekvés, mert mindig van kifogás. Kifogás, amit a félelem, a bizonytalanság, az imposztor szindróma gyártat le az agyunkban, miszerint nincs elég időm erre, nincs rá pénzem és amúgy se menne, egyáltalán hogy jövök én ehhez… Aztán elkezdtem apró lépéseket tenni és rájöttem, hogy az előbb felsoroltakból semmi sem igazodott be.

Sokáig gondoltam azt, hogy bizonyos dolgokra alkalmatlan vagyok az introvertált személyiségem miatt. Ugyanakkor fontos leszögeznem, hogy nincs olyan ember, aki 100%-ig extrovertált vagy introvertált. Inkább az számít, hogy melyik jelentkezik gyakrabban.

Jellemzően egyedül töltődöm, nem szeretem a túl sok ingert magam körül, nehezen beszélgetek ismeretlenekkel és túl sokat “vagyok a fejemben”. Ez utóbbi gyakran azt eredményezi, hogy túlgondolok dolgokat, elbizonytalanodom és végül nem cselekszem. Meg kellett tanulnom, hogy hol van az a pont, amikor el kell engednem a tervezést, a gondolkozást és helyette lépnem kell.

Amit megtehetsz magadért:
– Bízz a megérzéseidben, mert jó megfigyelő vagy
– Alakíts ki mély kapcsolatokat, amik akár egész életedben elkísérnek
– Dedikálj időt az egyedüllétre és a feltöltődésre

A jó hír az, hogy minden olyan, amit most gátnak érzel, tanulható és gyakorlással elsajátítható. A magabiztosság pedig ezzel együtt jár. De ehhez el kell kezdeni, mint a kisgyerek a járást. Megpróbálod, elbuksz, de újra felállsz és végül már észre sem veszed, hogy csinálod, annyira könnyedén megy.

Ugye készen állsz? 🙂